Marciszoba -festés

Nos a végeredmény képpel nyitok, mert a ketteslétra, nem túl szép kezdőkép.
(és még rímel is... :D)

Adott két lelkes leendő szülő (ezek volnánk mi), akik csupa szeretetből , hogy még otthonosabb legyen saját kézzel készítik el, azt amit lehet... pl. szekrényt nem tudtunk gyártani, pedig hajj de jó lenne, így kénytelenek voltunk az összeszerelős áruházban választani...bár annak összerakása sem semmi, de ez a poszt, most nem arról szól.
Tehát ... a lukakat amik valahogy egyszer csak ott lettek a falban, el kell tüntetni, ezt el lehet úgy is, hogy például egy ízléses képet teszünk rá, és azzal eltakarnók..., de mi inkább gletteltünk...
A szobáról tudni kell, azon kívül, hogy ez töltötte be eddig a lakásunkban a legváltozatosabb funkciókat(-raktár-kupirumlis-szárító-dolgozó-háló-vendég-torna!!!-...), mérete nem a legszerencsésebb, 3*4 m-4, 5 belmagassággal... jobb lett volna, ha eldöntjük, de az nem sikerült.
Hosszas tanakodás után kiötöltük, hogy a dzsungel lesz a témánk.Meg a szavanna. Kis viták voltak, de aztán kompromisszumot kötöttünk.

Alapszín zöld, ezzel nem is volt gond, Petim a felső-én az alsó részeket festettem, rém szakszerűen, kicsit szuszogva, mert annyit gondolkodtunk, meg áhhh.. ráérünk még, hogy mindezt a mizériát a 36. héten kezdtük.Nem volt kis pocakom.Hanem nagy.
Tehát,... a nagy belmagasságot meg kellett valahogy törni-hiába tetszettek az olyan szobák, ahol egy nagy motívum van pl. egy fa... le kellett mondanom róla, mert az még inkább nyújtotta volna a teret. Megoldásnak maradt a körben végigfutó változat.

Szépen felrajzoltam ceruzával a kiválasztott figurákat.


Majd kifestettük őket.Mint egy naaaagy nagy szinezőt:) Mit mondjak a sorrend most már máshogy lenne, pl, az eget és a homokot hamarabb kezdeném...dehát kezdők voltunk.Azért szép lett. A festék: Aquakolor színezőpaszta (piros, kék, sárga, barna) + egy liter fehér diszperzit.A legeslegjobb az egészben a színek kikeverése volt... Meg az is jó volt amikor mindezzel végeztünk. Ami igazából nem igaz , mert az egyik falon a füvesítés a mai napig nem történt meg.Marcira fogom a dolgot.Úgy döntött, hogy elég neki már odabennt, inkább kikukucsol a 38. / 3. héten.

2 megjegyzés:

LNóri írta...

Nagyon ügyesek vagytok, marha jó lett, Marci tuti szereti :)

F.B. Dóri írta...

Én ezen egyszer már ledöbbentem. Most sincs másképp. nem semmi munka... Ügyes!Ügyes!